Ugrás a fő tartalomra

Kiemelt

Évfordulósak lettünk

 Évfordulósak lettünk Igaz ez nem a blogra vonatkozik, de Lillyvel tavaly augusztus 14-én került ki az első közös fordításunk első része, ami a  Count your lucky stars volt.  Nagyon élveztük a közös munkát, és ennek hatására nem is olyan sokára Lilly is elkezdte önálló fordítását :D ami a  Lucky's first love volt.  Természetesen után a több közös projekt is követte és terveink szerint fogja is, a jövőben. Igazán szerencsésnek érzem magam, hogy így összetalálkoztunk.  Természetesen ez az egy év alatt több változás is volt, volt amiből tanultunk, volt ami jó volt ami rossz tapasztalatot adott. De minden egyes lépés tett minket azzá, amik most vagyunk, és ahol állunk.  Köszönjük mindenkinek, aki velünk tart egy-egy sorozatnál vagy filmnél és le is írja a véleményét, hogy neki tetszett-e vagy nem. Vagy részenként izgulja velünk, mi fog történni a szereplőkkel a következő részben.  Nem szándékozom részletezni, hogy hány filmet vagy sorozatot hoztunk ...

Egy hetes a blog

 Sziasztok, 

aki úgy döntött, hogy követni kezdett minket. Köszönjük.

 Őszintén megvallva nem is számítottunk ekkora érdeklődésre, de bevalljuk nagyon örölünk neki. 

Egy hét alatt a facebook csoportban 121 követőnk lett.  PANDA PANDA SUBS . Magán a blogon pedig majd 4000 megtekintés, amit itt is szeretnénk nagyon megköszönni :) 

Ami nem meglepő, a legtöbb látogató Magyarországról van, de Dél Amerika, USA és  Spanyolország a vezető látogatókat adja. Persze Európában más országok is listásak, Románia, Ausztria, Németország, Irország , Hollandia, Ukrajna és Szlovákia. Van egy pár Dél-Koreai látogató is és Panamából is :D ,de szerintem csak idetévedtek.

Mivel még mindig feltöltés alatt vagyunk, megéri néha néha bekukkantani és szétnézni :D rejtett érdekességekre bukkanhattok.

Ezen a héten a futó sorozataink, amelyekből részeket hoztunk,

Mr Fox and Miss Rose 25.-26.-27. részek

Love Unexpected 7.rész

My little Happiness 22. -23. részek

The wolf princess 1. rész

Be my cat 1. -2. részek

You make me dance 1-6. részek

Oversize love film

Továbbiakban is, a  kérésetekkel nyugodtan keresetek meg bennünket, ha van a bloggal vagy fordítással kapcsolatban. Ha tudunk válaszolunk és segítünk. 

Mindenkinek csodálatos hétvégét Kívánunk

Lilly, Xialongne és Hatsepsut





Megjegyzések

  1. Koszonet. a sok hasznos informacioert. Szep napokat

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szépen köszönöm a munkátokat !!! Imádom az ázsiai filmeket és sorozatokat!!!

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések